Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Adolf Hitler után egy másik náci háborús bűnöst emlegetett a DK-s László Imre – írta meg a Hír TV.
A Gyurcsány-párti politikus a Heti TV reggeli műsorában zavarodott bele mondandójába, amikor éppen azt magyarázta a műsorvezetőnek, hogy miért méltatta Hitlert. A polgármester szerint Josef Mengeléről a német SS-tisztről, az auschwitzi haláltábor orvosáról akartak elnevezni egy közterületet a 11. kerületben. A műsorvezető visszakérdezett és akkor derült ki, hogy a DK-s politikus nem Mengelére, hanem Nelson Mandelára gondolt. László Imre szerint nagyon hasonlít a két név és ezért keverte össze Mengelével – aki foglyokon végzett embertelen kísérleteivel vált hírhedtté – a Dél-afrikai Köztársaság egykori elnökét.
Továbbra sem kommentálja érdemben Karácsony Gergely, hogy az általa támogatott újbudai polgármester Hitlert méltatta. A Hír TV levélben kért tájékoztatást arról, mi a főpolgármesteri hivatal álláspontja a DK-s politikus, László Imre botrányos kijelentéséről. A fővárosi Sajtóosztály válaszában mindössze László állásfoglalását küldte tovább. A HírTV-t korábban épp Karácsony Gergely vádolta nácimosdatással, és ezért bojkottálja a csatornát – közölte a Hír TV.